26 éjszaka - Erotikus kalandok

15.

Csajozási és pasizási tanácsok

Bámulatra méltó és kívánatos asszisztensem egyik legfontosabb feladata volt biztosítani, hogy a természetemből fakadó munkaundorom ne veszélyeztesse jelentős mértékben az általam vezetett vállalat sikereit és anyagi biztonságát. Miss Greenglass fáradhatatlan szorgalommal teljesítette ezt a feladatot, dacára a felőlem érkező bátortalanításnak és ellenállásnak. Szemernyi kétség sem férhetett hozzá, hogy ő volt a cég legfontosabb dolgozója. Bár magam is ellenszenvesnek találtam (noha előszeretettel és nagyvonalúan ruháztam át a munkát és a felelősséget másokra), attól még tény maradt, hogy az üzlet működtetése bizonyos fokú lemondást követelt tőle. Gyanítottam, hogy ha saját, sajnálatosan hanyag hajlamaimra lennék kénytelen hagyatkozni, a rólam alkotott sikeres üzletember képe - nem beszélve a jövedelmemről - rövid idő alatt semmivé foszlana. De Miss Greenglass a maga hűvös, határozott, bosszantó, ám kétségkívül hatékony módján addig piszkált, ösztökélt és manipulált, amíg a legtöbb esetben sikerült rávennie, hogy elvégezzem azt, amit feltétlenül muszáj. A Nancyvel esett, érdekes kaland után néhány nappal, az egyik ilyen kötelességteljesítés során egy üzleti találkozón találtam magam a Carswell & Haynsworth vállalat főhadiszállásán. A hatalmas pénzügyi cég egy belvárosi felhőkarcoló legfelső emeletén tartotta fenn az irodáit. Maga a tárgyalás dögunalmas volt, mindazonáltal kielégítő eredménnyel zárult. Amikor véget ért, a nagy Philip Haynsworth társaságában hagytam el a konferenciatermet. Haynsworth megállt egy íróasztalnál és átnyújtott egy dosz-sziét az asztal mögött ülő ügyintézőnek.
- June - mondta -, kérem, adja ezt oda Opalnak, és kérje meg, hogy gépelje le. Ahogy mondani szokták, egyből hegyezni kezdtem a fülemet. Opal? Abban a pillanatban pontosan egy Opalra volt szükségem! Egy Opálra vagy egy Olgára, vagy egy Olympiára, vagy egy Odessára vagy… De az Opal név pontosan megfelelt volna. Gyorsan elbúcsúztam az igazgatótól és - mintha csak véletlenül tenném - követtem az ügyintéző hölgyet, miközben végigsétált egy folyosón, majd kilépett Haynsworth irodájából. Közvetlenül az ajtó mellett állt egy íróasztal. June az asztal mögött tevékenykedő hölgynek adta a dossziét. Nem hallottam, hogy mit mond neki, de alapos okom volt feltételezni, hogy ő lesz az a bizonyos Opal. A húszas évei elején járhatott, a bőre olyan színben pompázott, mint a kávé, amelybe egy kanál tejszínt raktak. Úgy éreztem, évek óta nem láttam ekkora és ilyen fekete szemeket. A haja göndör volt és rövid. Bár az asztal eltakarta az alsótestét, a felsőteste alapján a nem látható részekre sem lehetett panasz. Nem vettem tudomást az ügyintéző hölgy incselkedő pillantásáról, amit elhaladtában vetett rám. Lassan lépdeltem Opal asztala felé. Közelebbről még szédítőbb látványt nyújtott.
- Ó, elnézést - szólítottam meg, és rámosolyogtam.
- A nevem Steven Walling. Épp az előbb tárgyaltam Mr. Haynsworth-szel, és van valami abban az anyagban, amit szeretnék még egyszer ellenőrizni. Megkaphatnám egy pillanatra? Mindössze egy közömbös pillantásra méltatott. Néhány pillanatig habozott, majd vállat vont.
- Miért is ne?
- Átnyújtotta a dossziét.
- Köszönöm - mondtam, és úgy tettem, mintha átfutnám a papírokat.
- Ó, ez lesz az - bólogattam nagy bölcsen.
- Igen, jó lesz így.
- Becsuktam a dossziét, és visszaadtam neki.
- Köszönöm, Miss…
- Adams - közölte.
- Opal Adams.
- Miss Adams - fejeztem be a mondatot.
- Bizonyára számtalanszor hallotta már, de meg kell mondjam, hogy ön rendkívül szép nő. Az biztos, hogy már ezerszer hallotta, mivel nem látszott rajta, hogy akárcsak egy kicsit is hatott volna rá a bók.
- Köszönöm - mondta meglehetősen hűvösen, és a számítógépe felé fordult.
- Tudja, a találkozó hamarabb ért véget, mint gondoltam -csacsogtam.
- Történetesen ebédre is lett volna egy találkám, az meg elmarad. Mi lenne, ha eljönne velem ebédelni, Miss Adams?
- Köszönöm, nem.
- Bárhová, ahová menni szeretne! - mondtam.
- ígérem, mindent elkövetek, hogy ne unja halálra magát.
- Sajnálom - ingatta a fejét.
- Más terveim vannak. Sőt, most rögtön indulok valahová. Kikapcsolta a számítógépét, felállt és elsuhant mellettem. Ilyen könnyen nem adtam fel. A nyomába szegődtem és követtem, végig a folyosón. Az irodákon kívül, a liftajtónál utolértem. Amikor megpillantott, nem tűnt boldognak.
- Ez esetben, mit szólna egy vacsorához? - kérdeztem.
- Ha már egyszer összeakadtunk?
- Dolgom van - mondta Opal. Megérkezett a lift és kinyílt az ajtó. Opal belépett, én pedig követtem. Dél körüljárt az idő, és a fülke - minket leszámítva - üres volt. A lány az emeleteket számláló, aprócska kijelzőre függesztette a tekintetét.
- Nézze - mondtam.
- Igazán nem vagyok az a baltás gyilkos típus, vagy ilyesmi. Tisztességes üzletember vagyok, és szeretnék bizonyos mennyiségű időt magával tölteni.
- És vajon miért szeretne? - fordult felém. A viselkedése hirtelen megváltozott. Már nem azt az üzleties ridegséget sugározta, mint nemrégiben az irodában. A hangja keményebben szólt, és volt valami tüzes és izgató azokban a hatalmas, sötét szemekben.
- Miért? Mert maga csinos nő, én pedig történetesen…
- Mert meg akar kefélni! - vágta oda Opal. Semmi sem hasonlítható ahhoz a nőhöz, aki eljut ehhez a felismeréshez.
- Nos, természetesen ez a lehetőség is felmerült bennem - mondtam óvatosan -, de pillanatnyilag arra gondolok, hogy ennénk valamit együtt. Tudja: megebédelnénk, beszélgetnénk…
- Hé - szakított félbe Opal.
- Mit is mondott, mi a neve?
- Steven. Steven Walling.
- Nos, Steven, áruljon el valamit! Lát köztünk valamilyen különbséget?
- Hát persze - bólintottam.
- Maga gyönyörű nő, én pedig egy… Nos, átlagos megjelenésű férfi vagyok. Vive la diffe-rence!
- Mást? - kérdezte.
- Milyen mást?
- Én fekete vagyok - mutatott magára.
- Maga pedig fehér. Ezt nem vette észre?
- De, persze. És akkor mi van?
- Nézze - mondta, és ismét elfordította az arcát -, én nem kefélek fehérekkel! Próbáltam visszaemlékezni, hogy volt-e valaha ilyen problémám. Úgy véltem, eddig még soha.
- Miért nem? - kérdeztem.
- Találja ki! - horkant fel.
- Nem tudom - tártam szét a karomat.
- Talán előítéletei vannak?
- Frászt! - mondta Opal.
- Maga a fehér fiú, és maga beszél előítéletekről?
- Megint felhorkant. Ő volt az egyetlen nő az ismeretségi körömben, aki vonzóan tudott horkantani.
- Mit akar? Azt hiszi szerencsét hoz, ha megkefél egy nigger tyúkot?
- Szó sincs róla! - tiltakoztam.
- A szerencsémmel semmi bajom, köszönöm szépen. Ismerek fekete hölgyeket. Biztosíthatom, hogy a bőrszínnek semmi jelentősége a számomra.
- Az lehet, számomra viszont van! - vágta rá Opal.
- Felejtsen el! A felvonókabin leért az előcsarnokba, és elindultunk a főbejárat felé.
- Nézze. Csak ebédeljen velem, ennyi az egész. Vagy enni sem hajlandó fehérekkel?
- Ha nem muszáj, nem! - mondta Opal.
- Emellett egy barátommal van találkozóm.
- Akkor legyen vacsora! Kiléptünk az utcára. Opal megállt közvetlenül az ajtó előtt, és szembefordult velem.
- Vacsora? - kérdezte kétkedve.
- Tényleg el akar vinni vacsorázni?
- Igen, szeretném!
- Ahová csak akarom?
- Nevezze meg a helyszínt!
- Fanny kávézója - mondta, és felvonta a szemöldökét.
- Rendben - bólintottam habozás nélkül.
- Merre van? - Közvetlenül ott, ahol lakom - mondta Opal, miközben az arcomat fürkészte.
- A 137. utcában, Lexington mellett. Pontosan a Harlem kellős közepén. Aha, megpróbál rám ijeszteni! Vállat vontam.
- Rendben. Miért ne? Továbbra is az arcomat figyelte.
- Nem fél attól, hogy szétrúgják a fehér seggét?
- Majd maga megvéd! - vigyorogtam rá.
- Egy frászt! Arra ne számítson! - intett.
- Jöjjön értem hatra. Ha addig nem száll el a bátorsága! Fanny kávézója aprócska hely volt. Azon az estén zsúfolásig megtelt, viszont remek ételeket szolgáltak fel. Az enyém volt az egyetlen fehér arc a helyiségben, így jelenlétem nem maradhatott észrevétlen. Látszott, hogy Opált jól ismerik a kávézóban, de ez nem állította le a pillantásokat - java részük ellenségesesnek tűnt -, sem pedig a morgásokat. Nem ez volt a legkényelmesebb helyzet, amibe valaha belecsöppentem, de megpróbáltam jó képet vágni a dologhoz. Kedélyesen beszélgettem Opállal, ami nem volt könnyű. Világosan éreztem, csak azért hozott ide, hogy megfélemlítsen vagy zavarba hozzon, így már a kezdet kezdetén elakadjon a kapcsolatunk. A vacsora vége felé egy magas, tagbaszakadt, fiatal férfi lépett be az ajtón. Körülnézett, és nyílegyenesen felénk tartott. Nem tűnt boldognak.
- Mi folyik itt, Opal? - csattant fel azonnal.
- Szia, Calvin - mondta a lány nyugodtan. Calvin felém biccentett, anélkül, hogy rám nézett volna.
- Ki ez a fehér alak? - kérdezte.
- A neve Steven - mondta Opal.
- Steven, ez itt Calvin. Calvin nem törte magát, hogy kezet fogjunk.
- Mit csinálsz vele, kislány?
- Minek látszik? - vonta fel a lány a szemöldökét.
- Éppen eszünk, rendben?
- Lófaszt! - mordult Calvin.
- Mióta eszel te fehérekkel? Jónak láttam felvillantani valamit a férfiasságomból.
- Nézd, Calvin - szóltam közbe -, Opal és én csak… Calvin felém fordult, és az arcomra mutatott. A tekintetéből vegytiszta gyűlölet sütött.
- Te befogod a pofád, fehér fiú, vagy kibaszottul szétrúgom a seggedet! Egyébként, hogy a picsába kerülsz te ide?
- Én hoztam ide, te seggfej! - vágta oda Opal.
- Most pedig tűnj a picsába!
- Mi a fasz bajod van, asszony? - kérdezte Calvin.
- Csak nem készülsz valamire ezzel a fehér szarral? Jobb, ha meggondolod, hallod?
- Felém fordult.
- Te pedig ebben a pillanatban húzz el innen, emberke, vagy lebontom az arcod!
- Hé, mégis kinek képzeled magad? - kiáltotta Opal.
- Azt mondtam, velem van, oké? Most pedig tűnj a picsába!
- Nem fogsz kefélni a fehér pöccsel, Opal, hallod? Nem dugatod meg magad a belvárosi fehér szeméttel, érted? Vetted az adást? Opal arca lángra gyúlt. Felugrott. Én is felálltam.
- Hé, Calvin, ezt tisztázzuk le, jó? Nem te mondod meg, hogy kivel kefélek és kivel nem, világos? Egyetlen kibaszott faszfej sem mondhatja meg, hogy kivel kefélek! Azzal dugok, akivel csak akarok, és mi a lófasz közöd van az egészhez?
- A kurva életbe! - ordított Calvin.
- Nehogy azt mondd, hogy dugni akarsz vele!
- De igen, baszd meg! - ordított vissza Opal.
- Megteszem! Te meg baszd meg magad! Gyerünk, Steve! Azzal karon ragadott és gyakorlatilag kivonszolt az étteremből.
- Várj! - tiltakoztam.
- Ki kell fizetnem a számlát!
- Csak fizesse ki Calvin! Gyere már, itt lakom a következő házban.
- Calvin a barátod? - kérdeztem menet közben.
- A fenét! Csak egy hapsi, aki azt képzeli, hogy a nője vagyok, vagy valami ilyesmit. Bassza meg! A rohadék! Nekem senki se írja elő, hogy kivel keféljek!
- Nézd - próbálkoztam -, talán nem kellene ágyba bújnod velem csak azért, mert dühös vagy Calvinre!
- Mi van, most meghátráltál? - kérdezte mérgesen.
- A francba is, most meg akarsz kefélni vagy nem?
- Akarlak, igen, de…
- Akkor pofa be! - csattant Opal.
Opal kicsi, de csinos lakásban lakott, bár nem volt esélyem alaposabban megvizsgálni. Amint beléptünk, a lány bezárta az ajtót, felkapcsolta a lámpákat és rám szólt:
- Vedd le a kibaszott ruháidat! Bármennyire is kívántam, nem igazán barátkoztam meg a gondolattal, hogy azért csinálja ezt, mert vissza akar vágni Calvinnek.
- Opal, biztos, hogy ezt akarod? - kérdeztem.
- A francba! - szitkozódott és kezdte kigombolni a blúzát.
- Úgy tűnik, nem?
- Azt hittem, nem kefélsz fehérekkel!
- Te leszel az első és egyben az utolsó is! - morogta.
- Tényleg? Még sosem voltál fehér férfivel? Opal letépte magáról a blúzt.
- Nem volt rá külön szükségem, bébi! A fehér fiúk már négyszáz éve baszogatnak minket.
- Olyan rég? - kérdeztem, és a fekete melltartót feszítő keblekre pillantottam.
- És ez csak ebben az országban! - dühösködött Opal.
- Levetkőzöl végre, vagy a fehér fiúk felöltözve szoktak kefélni? Beszéd közben kikapcsolta a szoknyáját, hagyta, hogy a padlóra hulljon és kilépett belőle. Egyszerű harisnyanadrágot viselt, amelyen keresztül áttetszett fekete bugyija. A teste maga volt a csoda. A feszes, kemény mellektől kiindulva finoman ívelt a megdöbbentően karcsú derékig. Onnan meredek szögben kifelé kanyarodott a gömbölyű csípőnél, majd a leg-formásabb combok következtek, amelyeket valaha is láttam. És ezt az egészet sima, sötét, különleges színű bőr borította, amelyen egyetlen foltot vagy mélyebb árnyalatot sem láttam. Opal legurította a harisnyát a csípőjén, majd a karosszékhez lépett és leült, hogy teljesen lehúzza. Félig felöltözve odaléptem, hogy segítsek neki.
- Hát ez érdekes fordulat! - mondta Opal.
- A fehér fiú egy színes lányra vár. Milyen érzés, miután annyi ideig rabszolgaként tartottatok minket?
- Én ugyan nem - ingattam a fejemet.
- Ó, persze, te nem! Hát egy frászt! A fehér ember az fehér ember!
- Igen, és a jó szivar sem más, csak füst! - mondtam.
- Merre van a hálószoba?
- Felejtsd el, fehér fiú! Ez a szoba éppen megteszi. Hogy kefélek veled, az egy dolog, de nem engedek fehér fiút az ágyamba!
- A fene egye már meg, nem minden fehér ember egyforma - förmedtem rá. Mindkét kezemet a lábára tettem, és végigfuttattam a lábikrától a csodás combokig. Finoman széthúztam a lábait. Nem állt ellen.
- Nem a lófaszt nem! - vágta oda.
- Valamennyien utálják a niggereket. A fekete férfi is elég rossz, a legtöbbjük utálja a nőket. De a fehér ember utálja a feketéket is és a nőket is! Ember, az odakint egy rakás szar!
- Te is eléggé utálod magad! - szóltam rá. Megsimogattam a combja belső részét. A lágy, meleg bőrt érezve alig voltam képes a beszélgetésre koncentrálni.
- Igen, és mit gondolsz, az mitől van? - kérdezte. A hangja ezúttal kissé rekedten szólt. Becsúsztattam az ujjaimat a bugyija alá. Opal visszatartotta a lélegzetét és kissé előbbre csusszant a fotelban. Egy darabig felderítést végeztem a combjai közötti területen, majd odanyúltam, hogy lehúzzam róla a bugyit. Kissé megemelte a csípőjét, hogy segítsen.
- Nem utálom a nőket - mondtam, és az én hangom sem csengett valami tisztán.
- Erre az összes pénzeddel fogadhatsz. Sőt, ha van valami, amit imádok, az a nő. Minden nő. Minden szín és minden típus. Miközben letérdeltem elé, megfogtam és a vállamra emeltem a lábait. Még közelebb húztam magamhoz a testét, így már szinte a fotel szélén ült.
- Igen, értem - lihegte.
- Szeretsz kefélni, ez minden.
- Egyebek közt! - mondtam. A szavaimat elnyelte a teste, mert a számat a combja belső felére tapasztottam. Elkezdtem csókolgatni és nyalogatni, miközben lassan haladtam felfelé. A bőre ízétől zsongani kezdett a fejem. Opal egyre gyorsabban szedte a levegőt.
- Egyél meg, fehér fiú!
- Csak próbálj leállítani! - mondtam. Hosszú-hosszú percekig kóstolgattam, csókoltam és mélyeket lélegeztem Opal édes, sötét rejtekébe temetkezve. Hirtelen hangosan felszisszent és még erősebben tolta felém az alsótestét. A nyelvem mélyen benyomult a testébe. Alaposan felderítettem mélységeit, végül a szám rátalált a csiklójára. Finoman simogattam, köröztem körülötte és játszottam vele, feleletképpen szinte lüktetett a nyelvem érintésére.
- Ó igen, csináld, fehér fiú! - zihálta Opal.
- Egyél meg, nyalogasd azt a dolgot… Gyerünk, fehér haver… erősebben…
- A teste ide-oda tekergőzött a fotelban. A lágy combok két oldalról a fejemhez szorultak. Alig kaptam levegőt, de abban a pillanatban csakis a teste esszenciájára volt szükségem. Csókolgattam, szívogattam és nyalogattam, és ő egyre erősebben vonaglott. A feneke a levegőbe emelkedett, a lábai vadul remegve szorították az arcomat.
- Gyerünk, te fehér szemétláda, ne állj le, te fehér rohadék, te fakóképű seggfej, igen, ott… igen… ó… - Most, te kibaszott fehér, most… most… fehér fiú… - Most! A szavai majdnem üvöltésbe csaptak át, amikor szinte minden ízében egyszerre kezdett vonaglani. A mindent elborító kéj pillanataiban a teste, a lába hevesen rángatózott. Eltartott néhány percig, mire annyira szétnyitotta reszkető combjait, hogy kihúzhattam közülük a fejemet. De nem bántam. Nagyon is elégedett voltam azzal a hellyel.
- A fenébe! - nyögte végül Opal.
- Látod már? - kérdeztem.
- Be kell ismerned, hogy a fehér fiúk is értenek néhány dologhoz!
- Igen? Csak azt tudod, hogyan használd a szádat?
- Majd rájössz magadtól! - mondtam, és letépkedtem magamról a ruháim maradékát. Kemény voltam, mivel nagyon beindultam. Opal érdeklődve vizsgálgatta meredező férfiasságomat.
- Nem is rossz egy fehér fiútól! - bólintott.
- Hát, köszönöm. Csak feküdj le ide, és megmutatom, hogy mit tudok vele csinálni!
- Nem-nem! - csóválta a fejét Opal.
- Te ülj le ide!
- Azzal leültetett a fotelba. Rám mászott, terpeszbe állt a csípőm felett és magába vezette a férfiasságomat.
- Ha magadra engedsz egy fehér fiút, egész biztosan megöl!
- Ezt hagyd abba! Sosem öltem meg senkit! - tiltakoztam, majd felnyögtem, amikor rám ereszkedett. A nemrégiben átélt orgazmus dacára eléggé szűknek bizonyult.
- Jó! - mondta Opal, és mozogni kezdett.
- És mi van Medgar Eversszel? James Chaney? És…
- Nem voltam ott! - mondtam erőtlenül. A melltartó még mindig rajta volt, és miközben a csípője ritmikusan mozgott fel és le, odanyúltam, kikapcsoltam és lehúztam róla. A melle feszes volt és kemény. A sötét mellbimbók keményen meredeztek. Előrehajoltam, hogy a számba vegyem őket.
- És Fred Hampton? - folytatta lélegzet után kapkodva.
- És George Jackson, és…
- Esküszöm, hogy nem én voltam! - motyogtam a mellének.
- És Martin? - mondta, ezúttal már zihálva.
- És Malcolm? És…
- A fene egye már meg! Én nem... Várj csak! Malcolmot fekete férfi ölte meg!
- Akkor mi van? - lihegte Opal.
- Ó, igaz! Gondolnom kellett volna rá! Azt hiszem, még felidézett néhány embert, akit bizonyára én öltem meg, de abból már egy szót sem hallottam, mert a fülemet morajló hangok töltötték meg. Egyébként is túl hangosan nyögdécselt ahhoz, hogy megértesse magát. Néhány percig mindketten kiáltoztunk és vadul kapaszkodtunk egymásba, miközben a világ széthullott körülöttünk.
- Oké, fehér fiú - mondta Opal.
- Ideje indulni!
- Azt hittem, reggelig maradhatok! Hívhatok innen egy taxit?
- Jobb, ha én hívom! - intett le Opal.
- Ha meghallják a fehér hangodat, az életben nem jönnek ki! Miközben öltözködtem, megkérdeztem tőle:
- Mi lenne, ha néhanapján összejönnénk?
- Szó sem lehet róla!
- És miért nem?
- Mert nem kefélek fehér fiúkkal - válaszolta Opal.
- Á, és akkor az előbb mit csináltunk?
- Semmit sem csináltunk! - vágta rá. A hangja ellenségesen csengett, és úgy tűnt, a szándéka végleges.
- Sosem történt meg, és sosem fog újra megtörténni. Érted, ugye?
- Nem igazán - csóváltam a fejemet.
- De mit tehetek ellene? A ház előtt megszólalt a taxi dudája. Lementem a lépcsőn. Az épület főbejárata előtt egy férfi lépett elő az árnyékból. Calvin volt az.
- Te szemétláda! - kiabálta.
- Megkefélted, te fehérseggű rohadék! Mindent elkövettem, hogy bátornak tűnjek, ami bizony csak trükk volt a részemről.
- Ehhez tényleg semmi közöd, Calvin! - szóltam oda neki. Egy pillanatig azt hittem, rögtön rám veti magát. Szerencsére azonban rápillantott a taxi sofőrjére, aki a kocsi biztonságából követte az eseményeket. Ekkor visszafordult felém.
- Kibaszottul jól teszed, ha soha többé nem jössz erre a környékre! - horkant fel. A szemében a gyűlölet lángjai lobogtak.
- Ha még egyszer idejössz, kitépem a beleidet! Ne gyere ide még egyszer, megértetted, faszfej? Meg nem próbálj még egyszer idejönni! Nem akarlak még egyszer itt látni!
- Hát, úgy néz ki, ez a vágyad teljesül! - mondtam némiképp szomorúan, majd gyorsan beszálltam az autóba.

fel