26 éjszaka - Erotikus kalandok
15.
Csajozási és pasizási tanácsok
Bámulatra méltó és kívánatos asszisztensem egyik legfontosabb feladata volt
biztosítani, hogy a természetemből fakadó munkaundorom ne veszélyeztesse
jelentős mértékben az általam vezetett vállalat sikereit és anyagi biztonságát.
Miss Greenglass fáradhatatlan szorgalommal teljesítette ezt a feladatot, dacára
a felőlem érkező bátortalanításnak és ellenállásnak. Szemernyi kétség sem
férhetett hozzá, hogy ő volt a cég legfontosabb dolgozója. Bár magam is
ellenszenvesnek találtam (noha előszeretettel és nagyvonalúan ruháztam át a
munkát és a felelősséget másokra), attól még tény maradt, hogy az üzlet
működtetése bizonyos fokú lemondást követelt tőle. Gyanítottam, hogy ha saját,
sajnálatosan hanyag hajlamaimra lennék kénytelen hagyatkozni, a rólam alkotott
sikeres üzletember képe - nem beszélve a jövedelmemről - rövid idő alatt semmivé
foszlana. De Miss Greenglass a maga hűvös, határozott, bosszantó, ám kétségkívül
hatékony módján addig piszkált, ösztökélt és manipulált, amíg a legtöbb esetben
sikerült rávennie, hogy elvégezzem azt, amit feltétlenül muszáj. A Nancyvel
esett, érdekes kaland után néhány nappal, az egyik ilyen kötelességteljesítés
során egy üzleti találkozón találtam magam a Carswell & Haynsworth vállalat
főhadiszállásán. A hatalmas pénzügyi cég egy belvárosi felhőkarcoló legfelső
emeletén tartotta fenn az irodáit. Maga a tárgyalás dögunalmas volt,
mindazonáltal kielégítő eredménnyel zárult. Amikor véget ért, a nagy Philip
Haynsworth társaságában hagytam el a konferenciatermet. Haynsworth megállt egy
íróasztalnál és átnyújtott egy dosz-sziét az asztal mögött ülő ügyintézőnek.
- June - mondta -, kérem, adja ezt oda Opalnak, és kérje meg, hogy gépelje le.
Ahogy mondani szokták, egyből hegyezni kezdtem a fülemet. Opal? Abban a
pillanatban pontosan egy Opalra volt szükségem! Egy Opálra vagy egy Olgára, vagy
egy Olympiára, vagy egy Odessára vagy… De az Opal név pontosan megfelelt volna.
Gyorsan elbúcsúztam az igazgatótól és - mintha csak véletlenül tenném - követtem
az ügyintéző hölgyet, miközben végigsétált egy folyosón, majd kilépett
Haynsworth irodájából. Közvetlenül az ajtó mellett állt egy íróasztal. June az
asztal mögött tevékenykedő hölgynek adta a dossziét. Nem hallottam, hogy mit
mond neki, de alapos okom volt feltételezni, hogy ő lesz az a bizonyos Opal. A
húszas évei elején járhatott, a bőre olyan színben pompázott, mint a kávé,
amelybe egy kanál tejszínt raktak. Úgy éreztem, évek óta nem láttam ekkora és
ilyen fekete szemeket. A haja göndör volt és rövid. Bár az asztal eltakarta az
alsótestét, a felsőteste alapján a nem látható részekre sem lehetett panasz. Nem
vettem tudomást az ügyintéző hölgy incselkedő pillantásáról, amit elhaladtában
vetett rám. Lassan lépdeltem Opal asztala felé. Közelebbről még szédítőbb
látványt nyújtott.
- Ó, elnézést - szólítottam meg, és rámosolyogtam.
- A nevem Steven Walling. Épp az előbb tárgyaltam Mr. Haynsworth-szel, és van
valami abban az anyagban, amit szeretnék még egyszer ellenőrizni. Megkaphatnám
egy pillanatra? Mindössze egy közömbös pillantásra méltatott. Néhány pillanatig
habozott, majd vállat vont.
- Miért is ne?
- Átnyújtotta a dossziét.
- Köszönöm - mondtam, és úgy tettem, mintha átfutnám a papírokat.
- Ó, ez lesz az - bólogattam nagy bölcsen.
- Igen, jó lesz így.
- Becsuktam a dossziét, és visszaadtam neki.
- Köszönöm, Miss…
- Adams - közölte.
- Opal Adams.
- Miss Adams - fejeztem be a mondatot.
- Bizonyára számtalanszor hallotta már, de meg kell mondjam, hogy ön rendkívül
szép nő. Az biztos, hogy már ezerszer hallotta, mivel nem látszott rajta, hogy
akárcsak egy kicsit is hatott volna rá a bók.
- Köszönöm - mondta meglehetősen hűvösen, és a számítógépe felé fordult.
- Tudja, a találkozó hamarabb ért véget, mint gondoltam -csacsogtam.
- Történetesen ebédre is lett volna egy találkám, az meg elmarad. Mi lenne, ha
eljönne velem ebédelni, Miss Adams?
- Köszönöm, nem.
- Bárhová, ahová menni szeretne! - mondtam.
- ígérem, mindent elkövetek, hogy ne unja halálra magát.
- Sajnálom - ingatta a fejét.
- Más terveim vannak. Sőt, most rögtön indulok valahová. Kikapcsolta a
számítógépét, felállt és elsuhant mellettem. Ilyen könnyen nem adtam fel. A
nyomába szegődtem és követtem, végig a folyosón. Az irodákon kívül, a
liftajtónál utolértem. Amikor megpillantott, nem tűnt boldognak.
- Ez esetben, mit szólna egy vacsorához? - kérdeztem.
- Ha már egyszer összeakadtunk?
- Dolgom van - mondta Opal. Megérkezett a lift és kinyílt az ajtó. Opal
belépett, én pedig követtem. Dél körüljárt az idő, és a fülke - minket
leszámítva - üres volt. A lány az emeleteket számláló, aprócska kijelzőre
függesztette a tekintetét.
- Nézze - mondtam.
- Igazán nem vagyok az a baltás gyilkos típus, vagy ilyesmi. Tisztességes
üzletember vagyok, és szeretnék bizonyos mennyiségű időt magával tölteni.
- És vajon miért szeretne? - fordult felém. A viselkedése hirtelen megváltozott.
Már nem azt az üzleties ridegséget sugározta, mint nemrégiben az irodában. A
hangja keményebben szólt, és volt valami tüzes és izgató azokban a hatalmas,
sötét szemekben.
- Miért? Mert maga csinos nő, én pedig történetesen…
- Mert meg akar kefélni! - vágta oda Opal. Semmi sem hasonlítható ahhoz a nőhöz,
aki eljut ehhez a felismeréshez.
- Nos, természetesen ez a lehetőség is felmerült bennem - mondtam óvatosan -, de
pillanatnyilag arra gondolok, hogy ennénk valamit együtt. Tudja: megebédelnénk,
beszélgetnénk…
- Hé - szakított félbe Opal.
- Mit is mondott, mi a neve?
- Steven. Steven Walling.
- Nos, Steven, áruljon el valamit! Lát köztünk valamilyen különbséget?
- Hát persze - bólintottam.
- Maga gyönyörű nő, én pedig egy… Nos, átlagos megjelenésű férfi vagyok. Vive la
diffe-rence!
- Mást? - kérdezte.
- Milyen mást?
- Én fekete vagyok - mutatott magára.
- Maga pedig fehér. Ezt nem vette észre?
- De, persze. És akkor mi van?
- Nézze - mondta, és ismét elfordította az arcát -, én nem kefélek fehérekkel!
Próbáltam visszaemlékezni, hogy volt-e valaha ilyen problémám. Úgy véltem, eddig
még soha.
- Miért nem? - kérdeztem.
- Találja ki! - horkant fel.
- Nem tudom - tártam szét a karomat.
- Talán előítéletei vannak?
- Frászt! - mondta Opal.
- Maga a fehér fiú, és maga beszél előítéletekről?
- Megint felhorkant. Ő volt az egyetlen nő az ismeretségi körömben, aki vonzóan
tudott horkantani.
- Mit akar? Azt hiszi szerencsét hoz, ha megkefél egy nigger tyúkot?
- Szó sincs róla! - tiltakoztam.
- A szerencsémmel semmi bajom, köszönöm szépen. Ismerek fekete hölgyeket.
Biztosíthatom, hogy a bőrszínnek semmi jelentősége a számomra.
- Az lehet, számomra viszont van! - vágta rá Opal.
- Felejtsen el! A felvonókabin leért az előcsarnokba, és elindultunk a főbejárat
felé.
- Nézze. Csak ebédeljen velem, ennyi az egész. Vagy enni sem hajlandó
fehérekkel?
- Ha nem muszáj, nem! - mondta Opal.
- Emellett egy barátommal van találkozóm.
- Akkor legyen vacsora! Kiléptünk az utcára. Opal megállt közvetlenül az ajtó
előtt, és szembefordult velem.
- Vacsora? - kérdezte kétkedve.
- Tényleg el akar vinni vacsorázni?
- Igen, szeretném!
- Ahová csak akarom?
- Nevezze meg a helyszínt!
- Fanny kávézója - mondta, és felvonta a szemöldökét.
- Rendben - bólintottam habozás nélkül.
- Merre van? - Közvetlenül ott, ahol lakom - mondta Opal, miközben az arcomat
fürkészte.
- A 137. utcában, Lexington mellett. Pontosan a Harlem kellős közepén. Aha,
megpróbál rám ijeszteni! Vállat vontam.
- Rendben. Miért ne? Továbbra is az arcomat figyelte.
- Nem fél attól, hogy szétrúgják a fehér seggét?
- Majd maga megvéd! - vigyorogtam rá.
- Egy frászt! Arra ne számítson! - intett.
- Jöjjön értem hatra. Ha addig nem száll el a bátorsága! Fanny kávézója aprócska
hely volt. Azon az estén zsúfolásig megtelt, viszont remek ételeket szolgáltak
fel. Az enyém volt az egyetlen fehér arc a helyiségben, így jelenlétem nem
maradhatott észrevétlen. Látszott, hogy Opált jól ismerik a kávézóban, de ez nem
állította le a pillantásokat - java részük ellenségesesnek tűnt -, sem pedig a
morgásokat. Nem ez volt a legkényelmesebb helyzet, amibe valaha belecsöppentem,
de megpróbáltam jó képet vágni a dologhoz. Kedélyesen beszélgettem Opállal, ami
nem volt könnyű. Világosan éreztem, csak azért hozott ide, hogy megfélemlítsen
vagy zavarba hozzon, így már a kezdet kezdetén elakadjon a kapcsolatunk. A
vacsora vége felé egy magas, tagbaszakadt, fiatal férfi lépett be az ajtón.
Körülnézett, és nyílegyenesen felénk tartott. Nem tűnt boldognak.
- Mi folyik itt, Opal? - csattant fel azonnal.
- Szia, Calvin - mondta a lány nyugodtan. Calvin felém biccentett, anélkül, hogy
rám nézett volna.
- Ki ez a fehér alak? - kérdezte.
- A neve Steven - mondta Opal.
- Steven, ez itt Calvin. Calvin nem törte magát, hogy kezet fogjunk.
- Mit csinálsz vele, kislány?
- Minek látszik? - vonta fel a lány a szemöldökét.
- Éppen eszünk, rendben?
- Lófaszt! - mordult Calvin.
- Mióta eszel te fehérekkel? Jónak láttam felvillantani valamit a
férfiasságomból.
- Nézd, Calvin - szóltam közbe -, Opal és én csak… Calvin felém fordult, és az
arcomra mutatott. A tekintetéből vegytiszta gyűlölet sütött.
- Te befogod a pofád, fehér fiú, vagy kibaszottul szétrúgom a seggedet!
Egyébként, hogy a picsába kerülsz te ide?
- Én hoztam ide, te seggfej! - vágta oda Opal.
- Most pedig tűnj a picsába!
- Mi a fasz bajod van, asszony? - kérdezte Calvin.
- Csak nem készülsz valamire ezzel a fehér szarral? Jobb, ha meggondolod,
hallod?
- Felém fordult.
- Te pedig ebben a pillanatban húzz el innen, emberke, vagy lebontom az arcod!
- Hé, mégis kinek képzeled magad? - kiáltotta Opal.
- Azt mondtam, velem van, oké? Most pedig tűnj a picsába!
- Nem fogsz kefélni a fehér pöccsel, Opal, hallod? Nem dugatod meg magad a
belvárosi fehér szeméttel, érted? Vetted az adást? Opal arca lángra gyúlt.
Felugrott. Én is felálltam.
- Hé, Calvin, ezt tisztázzuk le, jó? Nem te mondod meg, hogy kivel kefélek és
kivel nem, világos? Egyetlen kibaszott faszfej sem mondhatja meg, hogy kivel
kefélek! Azzal dugok, akivel csak akarok, és mi a lófasz közöd van az egészhez?
- A kurva életbe! - ordított Calvin.
- Nehogy azt mondd, hogy dugni akarsz vele!
- De igen, baszd meg! - ordított vissza Opal.
- Megteszem! Te meg baszd meg magad! Gyerünk, Steve! Azzal karon ragadott és
gyakorlatilag kivonszolt az étteremből.
- Várj! - tiltakoztam.
- Ki kell fizetnem a számlát!
- Csak fizesse ki Calvin! Gyere már, itt lakom a következő házban.
- Calvin a barátod? - kérdeztem menet közben.
- A fenét! Csak egy hapsi, aki azt képzeli, hogy a nője vagyok, vagy valami
ilyesmit. Bassza meg! A rohadék! Nekem senki se írja elő, hogy kivel keféljek!
- Nézd - próbálkoztam -, talán nem kellene ágyba bújnod velem csak azért, mert
dühös vagy Calvinre!
- Mi van, most meghátráltál? - kérdezte mérgesen.
- A francba is, most meg akarsz kefélni vagy nem?
- Akarlak, igen, de…
- Akkor pofa be! - csattant Opal.
Opal kicsi, de csinos lakásban lakott, bár nem volt esélyem alaposabban
megvizsgálni. Amint beléptünk, a lány bezárta az ajtót, felkapcsolta a lámpákat
és rám szólt:
- Vedd le a kibaszott ruháidat! Bármennyire is kívántam, nem igazán barátkoztam
meg a gondolattal, hogy azért csinálja ezt, mert vissza akar vágni Calvinnek.
- Opal, biztos, hogy ezt akarod? - kérdeztem.
- A francba! - szitkozódott és kezdte kigombolni a blúzát.
- Úgy tűnik, nem?
- Azt hittem, nem kefélsz fehérekkel!
- Te leszel az első és egyben az utolsó is! - morogta.
- Tényleg? Még sosem voltál fehér férfivel? Opal letépte magáról a blúzt.
- Nem volt rá külön szükségem, bébi! A fehér fiúk már négyszáz éve baszogatnak
minket.
- Olyan rég? - kérdeztem, és a fekete melltartót feszítő keblekre pillantottam.
- És ez csak ebben az országban! - dühösködött Opal.
- Levetkőzöl végre, vagy a fehér fiúk felöltözve szoktak kefélni? Beszéd közben
kikapcsolta a szoknyáját, hagyta, hogy a padlóra hulljon és kilépett belőle.
Egyszerű harisnyanadrágot viselt, amelyen keresztül áttetszett fekete bugyija. A
teste maga volt a csoda. A feszes, kemény mellektől kiindulva finoman ívelt a
megdöbbentően karcsú derékig. Onnan meredek szögben kifelé kanyarodott a
gömbölyű csípőnél, majd a leg-formásabb combok következtek, amelyeket valaha is
láttam. És ezt az egészet sima, sötét, különleges színű bőr borította, amelyen
egyetlen foltot vagy mélyebb árnyalatot sem láttam. Opal legurította a harisnyát
a csípőjén, majd a karosszékhez lépett és leült, hogy teljesen lehúzza. Félig
felöltözve odaléptem, hogy segítsek neki.
- Hát ez érdekes fordulat! - mondta Opal.
- A fehér fiú egy színes lányra vár. Milyen érzés, miután annyi ideig
rabszolgaként tartottatok minket?
- Én ugyan nem - ingattam a fejemet.
- Ó, persze, te nem! Hát egy frászt! A fehér ember az fehér ember!
- Igen, és a jó szivar sem más, csak füst! - mondtam.
- Merre van a hálószoba?
- Felejtsd el, fehér fiú! Ez a szoba éppen megteszi. Hogy kefélek veled, az egy
dolog, de nem engedek fehér fiút az ágyamba!
- A fene egye már meg, nem minden fehér ember egyforma - förmedtem rá. Mindkét
kezemet a lábára tettem, és végigfuttattam a lábikrától a csodás combokig.
Finoman széthúztam a lábait. Nem állt ellen.
- Nem a lófaszt nem! - vágta oda.
- Valamennyien utálják a niggereket. A fekete férfi is elég rossz, a legtöbbjük
utálja a nőket. De a fehér ember utálja a feketéket is és a nőket is! Ember, az
odakint egy rakás szar!
- Te is eléggé utálod magad! - szóltam rá. Megsimogattam a combja belső részét.
A lágy, meleg bőrt érezve alig voltam képes a beszélgetésre koncentrálni.
- Igen, és mit gondolsz, az mitől van? - kérdezte. A hangja ezúttal kissé
rekedten szólt. Becsúsztattam az ujjaimat a bugyija alá. Opal visszatartotta a
lélegzetét és kissé előbbre csusszant a fotelban. Egy darabig felderítést
végeztem a combjai közötti területen, majd odanyúltam, hogy lehúzzam róla a
bugyit. Kissé megemelte a csípőjét, hogy segítsen.
- Nem utálom a nőket - mondtam, és az én hangom sem csengett valami tisztán.
- Erre az összes pénzeddel fogadhatsz. Sőt, ha van valami, amit imádok, az a nő.
Minden nő. Minden szín és minden típus. Miközben letérdeltem elé, megfogtam és a
vállamra emeltem a lábait. Még közelebb húztam magamhoz a testét, így már szinte
a fotel szélén ült.
- Igen, értem - lihegte.
- Szeretsz kefélni, ez minden.
- Egyebek közt! - mondtam. A szavaimat elnyelte a teste, mert a számat a combja
belső felére tapasztottam. Elkezdtem csókolgatni és nyalogatni, miközben lassan
haladtam felfelé. A bőre ízétől zsongani kezdett a fejem. Opal egyre gyorsabban
szedte a levegőt.
- Egyél meg, fehér fiú!
- Csak próbálj leállítani! - mondtam. Hosszú-hosszú percekig kóstolgattam,
csókoltam és mélyeket lélegeztem Opal édes, sötét rejtekébe temetkezve. Hirtelen
hangosan felszisszent és még erősebben tolta felém az alsótestét. A nyelvem
mélyen benyomult a testébe. Alaposan felderítettem mélységeit, végül a szám
rátalált a csiklójára. Finoman simogattam, köröztem körülötte és játszottam
vele, feleletképpen szinte lüktetett a nyelvem érintésére.
- Ó igen, csináld, fehér fiú! - zihálta Opal.
- Egyél meg, nyalogasd azt a dolgot… Gyerünk, fehér haver… erősebben…
- A teste ide-oda tekergőzött a fotelban. A lágy combok két oldalról a fejemhez
szorultak. Alig kaptam levegőt, de abban a pillanatban csakis a teste
esszenciájára volt szükségem. Csókolgattam, szívogattam és nyalogattam, és ő
egyre erősebben vonaglott. A feneke a levegőbe emelkedett, a lábai vadul remegve
szorították az arcomat.
- Gyerünk, te fehér szemétláda, ne állj le, te fehér rohadék, te fakóképű
seggfej, igen, ott… igen… ó… - Most, te kibaszott fehér, most… most… fehér fiú…
- Most! A szavai majdnem üvöltésbe csaptak át, amikor szinte minden ízében
egyszerre kezdett vonaglani. A mindent elborító kéj pillanataiban a teste, a
lába hevesen rángatózott. Eltartott néhány percig, mire annyira szétnyitotta
reszkető combjait, hogy kihúzhattam közülük a fejemet. De nem bántam. Nagyon is
elégedett voltam azzal a hellyel.
- A fenébe! - nyögte végül Opal.
- Látod már? - kérdeztem.
- Be kell ismerned, hogy a fehér fiúk is értenek néhány dologhoz!
- Igen? Csak azt tudod, hogyan használd a szádat?
- Majd rájössz magadtól! - mondtam, és letépkedtem magamról a ruháim maradékát.
Kemény voltam, mivel nagyon beindultam. Opal érdeklődve vizsgálgatta meredező
férfiasságomat.
- Nem is rossz egy fehér fiútól! - bólintott.
- Hát, köszönöm. Csak feküdj le ide, és megmutatom, hogy mit tudok vele
csinálni!
- Nem-nem! - csóválta a fejét Opal.
- Te ülj le ide!
- Azzal leültetett a fotelba. Rám mászott, terpeszbe állt a csípőm felett és
magába vezette a férfiasságomat.
- Ha magadra engedsz egy fehér fiút, egész biztosan megöl!
- Ezt hagyd abba! Sosem öltem meg senkit! - tiltakoztam, majd felnyögtem, amikor
rám ereszkedett. A nemrégiben átélt orgazmus dacára eléggé szűknek bizonyult.
- Jó! - mondta Opal, és mozogni kezdett.
- És mi van Medgar Eversszel? James Chaney? És…
- Nem voltam ott! - mondtam erőtlenül. A melltartó még mindig rajta volt, és
miközben a csípője ritmikusan mozgott fel és le, odanyúltam, kikapcsoltam és
lehúztam róla. A melle feszes volt és kemény. A sötét mellbimbók keményen
meredeztek. Előrehajoltam, hogy a számba vegyem őket.
- És Fred Hampton? - folytatta lélegzet után kapkodva.
- És George Jackson, és…
- Esküszöm, hogy nem én voltam! - motyogtam a mellének.
- És Martin? - mondta, ezúttal már zihálva.
- És Malcolm? És…
- A fene egye már meg! Én nem... Várj csak! Malcolmot fekete férfi ölte meg!
- Akkor mi van? - lihegte Opal.
- Ó, igaz! Gondolnom kellett volna rá! Azt hiszem, még felidézett néhány embert,
akit bizonyára én öltem meg, de abból már egy szót sem hallottam, mert a fülemet
morajló hangok töltötték meg. Egyébként is túl hangosan nyögdécselt ahhoz, hogy
megértesse magát. Néhány percig mindketten kiáltoztunk és vadul kapaszkodtunk
egymásba, miközben a világ széthullott körülöttünk.
- Oké, fehér fiú - mondta Opal.
- Ideje indulni!
- Azt hittem, reggelig maradhatok! Hívhatok innen egy taxit?
- Jobb, ha én hívom! - intett le Opal.
- Ha meghallják a fehér hangodat, az életben nem jönnek ki! Miközben
öltözködtem, megkérdeztem tőle:
- Mi lenne, ha néhanapján összejönnénk?
- Szó sem lehet róla!
- És miért nem?
- Mert nem kefélek fehér fiúkkal - válaszolta Opal.
- Á, és akkor az előbb mit csináltunk?
- Semmit sem csináltunk! - vágta rá. A hangja ellenségesen csengett, és úgy
tűnt, a szándéka végleges.
- Sosem történt meg, és sosem fog újra megtörténni. Érted, ugye?
- Nem igazán - csóváltam a fejemet.
- De mit tehetek ellene? A ház előtt megszólalt a taxi dudája. Lementem a
lépcsőn. Az épület főbejárata előtt egy férfi lépett elő az árnyékból. Calvin
volt az.
- Te szemétláda! - kiabálta.
- Megkefélted, te fehérseggű rohadék! Mindent elkövettem, hogy bátornak tűnjek,
ami bizony csak trükk volt a részemről.
- Ehhez tényleg semmi közöd, Calvin! - szóltam oda neki. Egy pillanatig azt
hittem, rögtön rám veti magát. Szerencsére azonban rápillantott a taxi
sofőrjére, aki a kocsi biztonságából követte az eseményeket. Ekkor visszafordult
felém.
- Kibaszottul jól teszed, ha soha többé nem jössz erre a környékre! - horkant
fel. A szemében a gyűlölet lángjai lobogtak.
- Ha még egyszer idejössz, kitépem a beleidet! Ne gyere ide még egyszer,
megértetted, faszfej? Meg nem próbálj még egyszer idejönni! Nem akarlak még
egyszer itt látni!
- Hát, úgy néz ki, ez a vágyad teljesül! - mondtam némiképp szomorúan, majd
gyorsan beszálltam az autóba.